|
|||||
 |
kronológiák | » kisebbségtörténeti kronológia | |||||||||||||||||||||||
 |
|
||||||||||||||||||||||||
| találatszám: 13 találat | lapozás: 1-13 | ||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
|
||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||||
| észrevételeim vannak  | kinyomtatom | könyvjelzõzöm |
Névmutató: Kudelász Ildikó 1995. január 10.Visky Árpádra emlékezett Kudelász Ildikó. A sepsiszentgyörgyi, majd a marosvásárhelyi társulat tagja volt, szavalóműsorai emlékezetesek maradnak. 1975-ben újra a sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színházhoz szerződött. 1986. jan. 12-én - tisztázatlan körülmények között - meghalt. /Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 10./2000. november 1.Egy évtizeddel ezelőtt felvette a sepsiszentgyörgyi színház Tamási Áron nevét. Ez kötelezettséget is ró a társulatra, hogy felvállalja a magyar irodalom, a magyar kultúra ápolását. Ezen a téren azonban nem történt semmi, szögezte le Kudelász Ildikó. A szezonnyitó darabot a Németországból megérkezett szerző-rendező, Tömöry Péter irányítja. Emmanuil Roidisz görög író Johanna nőpápa című könyvéből Tömöry készített színpadi művet. A eredeti darab a Lektúra sorozatban 1976-ban jelent meg. A kommunista, ateista időkben jól jött egy ilyen középkori téma Johannáról, aki bencés csuha mögé rejtette nőiességét, majd mint VIII. János tíz évig viselte a pápai koronát (872- 882). Közben, negyvenéves korában, egy körmenet alkalmával a lateráni tér trónusának lépcsőjén hozta világra gyermekét, mely mindkettőjük életébe került. Kudalász feltette a kérdést, hogy miért kell ezt a témát most színpadra alkalmazni. A Tamási Áron Színház évek óta jóformán csak külföldi szerzők műveit tűzte műsorára, háttérbe szorította a nemzeti irodalmat és költészetet. = Romániai Magyar Szó (Bukarest), nov. 1./2002. március 23.Kovács Levente munkája /A Marosvásárhelyi Székely Színház története. Mentor Kiadó, Marosvásárhely, 2001/ kiváló szakkönyv. 1946-ban, a Kultúrpalotában megnyitotta kapuit a Székely Színház, és az államosításig, 1948. október 22-ig hetvenkét bemutatót /!/ tartott. 1948-ban az állam megszüntette az operettszínházakat Szatmáron és Aradon is, ezzel megtörtént az átváltás a prózai tevékenységre. 1962-től indult Marosvásárhelyen a román tagozat, ezzel valójában megszűnt a Székely Színház, és átalakult kéttagozatos állami színházzá. 1975-ben Csorba András személyében leköszön az utolsó magyar igazgató. /Kudelász Ildikó: Egy színház születése. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), márc. 23./2002. június 29.Jakab Gábor, a Keresztény Szó és a Vasárnap főszerkesztője elemző kötetet írt Mindannyiunk Tízparancsolata címen (Glória Kiadó, Kolozsvár, 2001). A könyv alcíme: Alapvető kötelességeink és jogaink alapokmánya. /Kudelász Ildikó: Rendhagyó könyv a Tízparancsolatról. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 29./2003. november 15.A Kolozsvári Dolgozók Színháza 1948 tavaszán országos körútja során Sepsiszentgyörgyön is bemutatta a Mélyre nyúlnak a gyökerek című sikeres produkcióját. Előadás után a Sugás vendéglő kerthelyiségében az emberek megrohamozták Bokor Andor igazgatót és a szereplőket, így az emlékezést író Kudelász Ildikót is, hogy nem jöhetne-e ez a társulat ide, ebbe a városba, hiszen Kolozsváron már létezik egy magyar színház, minek oda kettő. Hamarosan megszületett a döntés. Néhány hónap múlva a társulat megérkezett. Így lett állandó magyar színház Sepsiszentgyörgyön 1948 augusztusától. Bár a közönség azóta megöregedett és megfiatalodott, cserbenhagyni nem szabad őket. Kudelász Ildikó hozzászólt a színház mostani, meghirdetett repertoárjához, mondván, csak külföldi klasszikusokból összeállítani egy éves színházi programot talán túlzás. Javasolt néhány darabot, így Nagy András: Arad, éjjel, Thornton Wilder: A mi kis városunk... /Kudelász Ildikó: Az én műsorajánlatom. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), nov. 15./2004. január 17.Darvay Nagy Adrienne új könyve /Címszerepben Ács Alajos, Státus Kiadó, Csíkszereda, 2003/ a 2002 decemberében, 72 éves korában elhunyt Ács Alajos színművész pályaképét idézi föl. Valójában csak a keretet adja meg hozzá, a bevezetőt és az epilógust, a könyv anyagát a ,,címszereplő” beszéli végig. Ács Alajost méltán lehetne nevezni Sinkovits, Bessenyei, Kállai Ferenc és mások mellett a Nemzet (Szatmári) Színészének. /Kudelász Ildikó: A Nemzet Színésze. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jan. 17./2005. október 29.,,Könyvek között talált otthonra életed, de végül is a játékban leltél igazi szellemi örömet, s krónikása lettél a színpadi játéknak, amely életre kelti az írott szót a rivaldafényben.” – búcsúztatta Horváth Andor Kacsir Máriát 2005. április 6-án Kolozsváron. 2000 nyarán távozott a Sepsiszentgyörgyön született és élt 41 éves Tóth J. Tamás színész. 2001 augusztusában Dorián Ilonát, a kolozsvári színház érdemes művészét kísérték a Házsongárdi temetőbe. December 17-én pedig az örökösen ,,lázban égő” sepsiszentgyörgyi Zsoldos Árpád színész költözött át a túlvilágra. 2002-ben Sepsiszentgyörgy színházának egykori két irodalmi titkára – dramaturgja – gyors egymásutánban távozott az élők birodalmából. Áprilisban Veress Dániel indult Gerzson fia után, júniusban Sombori Salamon Sándor tért meg a rétyi családi kriptába. Mester András színész is a 2002. év halottja Kolozsváron. Az év karácsonyán távozott Ács Alajos, a szatmári színház alapító, oszlopos tagja. Darvay Nagy Adrienne könyvet jelentetett meg utóbb róla Címszerepben Ács Alajos címmel. 2003-ban halt meg a Marosvásárhelyi Nemzeti Színházból Ferenczy István, a legendás Székely Színháznak is közkedvelt aktora. Ebben az évben távozott a fiatal, 42 éves szentgyörgyi pályatárs, Bocsárdi Angi Gabriella. Novemberben a 93 esztendős Ambrus Sándort a temesvári földbe, felesége és színpadi partnere, Hegyessy Magda mellé temették. 2004-ben Kolozsváron Nagy Dezsőt, Marosvásárhelyen Illyés Kingát veszítettük el. 2005 júniusában László Gerő, a kolozsvári Magyar Színház nyugdíjasan is közismert tagját, számtalan főszerep alakítója koporsóját kísérték pályatársai a Házsongárdba, írta emlékezésében Kudelász Ildikó. /Kudelász Ildikó: A színház volt az életük. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 29./2005. december 17.Az elmúlt bő tíz év alatt négy színházi lexikon látott napvilágot. 1994-ben az Akadémia kiadásában a vaskos, sok képpel illusztrált Magyar Színházművészeti Lexikon, amely a határon belüli és kívüli – élők és holtak – gyűjteménye köteteként kezelhető. A kimaradottak összegyűjtésére vállalkozott Enyedi Sándor színháztörténész – maga is erdélyi származású, 30 évvel ezelőtt települt át Magyarországra. Sepsiszentgyörgytől Izraelig, Kolozsvártól Amerikáig végigjárta és végigkutatta a hajdani és mai aktorok nyomait. 1999-ben meg is jelentette a Rivalda nélkül című lexikonját. Ugyanazon évben még egy kiadvány jelent meg, az Új Kortárs Magyar Színész Lexikon, de ez csak az anyaország területén élő színészeket vette számba. Most, 2005-ben ismét Enyedi Sándor lépett elő: Színészek, Színházak, Városok. A határon túli magyar színházművészet kislexikona /Balassi Kiadó, Budapest, Polis Könyvkiadó, Kolozsvár, 2005/, de ez a kiadványa ezúttal mintha nem érné el a Rivalda nélkül színvonalát. Egyrészt, mert ez is hiányos, még az előző kötetbe felvett nevekből sokat kihagyott. A lexikon anyagának zömét operaénekesek teszik ki. Részletes tudósítást közöl a nyugat-európai és latin-amerikai magyar színjátszásról, de mintha a történelmi Magyarország elcsatolt területeire ezúttal nem figyelt volna kellőképpen. Az utóbbi 5–10 évben számos sikeres színész tűnt fel, de nevük és adataik nem szerepelnek a lexikonban. Pozitívum viszont az a több mint húsz város Romániából, Szlovákiából és Ukrajnából, melyeknek magyar színészetét meglehetős részletességgel adja közre a szerző. A legtöbb helyet Brassó múltbeli (1800–1940) magyar színészete kapta. /Kudelász Ildikó: Hézagpótló színházi lexikon. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), dec. 17./2006. június 24.A kolozsvári Polis Könyvkiadó 2004-ben új sorozatot indított Prospero Könyvei címen, melyekben színészportrékat, életinterjúkat adott közre. Az első szám a rangidős, akkor 90 éves jeles kolozsvári művészt, Senkálszky Endrét tisztelte meg. Ezt követte 2005-ben Orosz Lujza, akit Köllő Katalin szólaltatott meg, és akinek kötetét a budapesti színikritkus, Nánay István ajánlotta az olvasóknak. Az idei évben ugyancsak két kolozsvári színész kapott teret a sorozatban, László Gerő, majd Vitályos Ildikó. László Gerő –nem élhette meg a könyv megjelenését – Hegyi Réka kérdéseire válaszolva idézte fel életét. Botházi Mária Vitályos Ildikó-kötete kerül a legközelebb a sepsiszentgyörgyi nézőkhöz/olvasókhoz, hiszen Vitályos Ildikó annak idején itt volt mikós diáklány, majd évtizedekkel később két darabban is vendégszerepelt a városban. Vitályos Ildikó, aki Nagyvárad, majd Kolozsvár vezető színésznője volt, Móricz-darabban búcsúzott a pályától, de nem Kolozsváron, hanem Székelyudvarhelyen vendégként 1996-ban, az akkor induló Tomcsa Sándor Színház első előadásában. /Kudelász Ildikó: Két új színházi kiadvány. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), jún. 24./2006. október 7.Megjelent Szakolczay Lajos (sz. 1941) irodalomtörténész Erdélyi ősz /Napkút Kiadó, Budapest, 2006./ című közel hatszáz oldalas kötete. A rangos kiadvány a XX. századi romániai magyar irodalom színe-javából mutat be tizenhárom költőt, próza- és drámaírót Kós Károlytól Lászlóffy Aladárig. Több mint húsz színművet mutatott be, melyekben Sütő András vezet 8 drámával, majd Tamási Áron (4), Székely János (4), Páskándi Géza (3) és Kós Károly (2). Sütő András legjobbnak tartott drámáját, az Egy lócsiszár virágvasárnapját Szakolczay négy előadás fényében mutatta be, négy város színházában /Kaposvár, Kolozsvár, Budapest, Békéscsaba/. Összegezve a látottakat, a leglíraibb előadás a Harag György rendezte kolozsvári Lócsiszár volt 1975-ben. A legjobban félreértett, már-már komédiába fullasztott tragédiát a budapesti Madách Színház provokálta Ádám Ottó színrevitelében. A prózaírók közül Szilágyi Istvánról írt a szerző, akinek Kő hull apadó kútba című könyvét Szakolczay a XX. századi magyar regény csúcsaként említette, a Hollóidővel egyetemben. /Kudelász Ildikó: Őszi tűnődés egy könyv fölött. = Háromszék (Sepsiszentgyörgy), okt. 7./2008. augusztus 11.Nyolcvankét éves korában elhunyt Kudelász Ildikó /Kolozsvár, 1926. nov. 12. – Sepsiszentgyörgy, 2008. aug. 8./ színművész, a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház alapító tagja. A Kolozsvári Nemzeti Színház színiiskolájában diplomázott 1944-ben, majd a kolozsvári Magyar Színház, később a Dolgozók Színházának tagja lett. 1948-tól, a Dolgozók Színházának Sepsiszentgyörgyre való áthelyezésétől nyugdíjazásáig a Sepsiszentgyörgyi Állami Magyar Színház, mai nevén a sepsiszentgyörgyi Tamási Áron Színház társulatában dolgozott. A színjátszás mellett újságíróként is tevékenykedett – esszéket, kritikákat írt. A szentgyörgyi színház tizenkét alapító színésze közül utolsónak távozott, társulatának hatvanadik jubileumát nem érhette meg. Augusztus 12-én temetik a sepsiszentgyörgyi központi katolikus temetőben. /Elhunyt Kudelász Ildikó. = Krónika (Kolozsvár), aug. 11./2015. június 18.Nyolcvanéves a komédiásAlig pár napja alkalmaztak a szentgyörgyi színházhoz, amikor először bekopogott hozzám az irodába. „Csak azért jöttem, hogy megismerjem az új kollégát” – mondta. Közvetlen és barátságos volt, úgy éreztem, bizalmába fogadott… Később egyre gyakrabban meglátogatott, többnyire azzal a kéréssel, hogy gépeljek le neki egy rövid szöveget, amelyet el szeretne küldeni, felolvasni vagy megjelentetni. A fogalmazásban soha nem igényelte a segítségemet, szövegei mindig pontosak voltak, és szinte gondolkodás nélkül diktálta ezeket. Néha villámgyorsan improvizált hivatalos leveleket, újságcikkeket, laudációt, készülő könyvéhez egy-egy hosszabb-rövidebb bekezdést… Évente egyszer egy hajléktalan ismerőse nevében írt kérést, akinek ingyenebédet igényelt egy jótékonysági szervezetnél. Egy alkalommal elkísértem a lakásától a színházig, szinte minden sarkon várta egy koldus, ő pedig kivétel nélkül mindegyiknek adott valamit… Kevésszer láthattam játszani, mégis mindig a társulat aktív tagjának éreztem. Ha a színház történetéről, egykori színészeiről, rendezőiről kérdeztem, rendkívül kimerítő válaszokat adott, melyekből érezhető volt, hogy nemcsak munkahelye, élete volt a szentgyörgyi színház 1958-tól, mióta ide szerződött. Ma is figyelemmel követi a társulat munkáját, ha kollégáiról beszél, jóindulat sugárzik szavaiból… Amikor a színház egykori alapító tagja, Kudelász Ildikó színésznő éppen nyolcvanadik életévét töltötte, meglátogattam otthoni magányában egy csokor virággal és egy emléklappal, mely fontosabb szerepeit idézte. Örömmel láttam, nem én vagyok Ildikó néni egyetlen látogatója. Ő is ott volt, aki ilyen alkalmakkor soha nem mulasztaná el felvillantani szeretetét, tiszteletét. Ma ő tölti a nyolcvanat… Szeretném, ha az alkalomhoz méltóak lehetnének a gondolataim, de úgy érzem, alulmaradok. Ő az én helyemben biztosan megtalálná a megfelelő hangot, ahogy mindig sikerül neki, megemlékezéseiben, laudációiban, nekrológjaiban, különböző alkalmakkor felszólalásaiban. Talán azért sikerül, mert ő nem szégyell őszinte lenni, úgy szólít meg bennünket, mintha ő lenne a színház élő lelkiismerete. Így szólít meg magánemberként és komédiásként – ahogy magát nevezi –, így szólít meg felnőttet és gyermeket, így fejezi ki együttérzését betegágyon fekvő kollégája iránt… Egy interjúban, amikor művészi hitvallásáról kérdeztem, így válaszolt: Akkor érezném magam a legjobban, ha céltalanul elindulhatnék a nagyvilágba pár bohóckellékkel a zsebemben, amivel bármikor bemutathatnék egy-két mutatványt, egy almával a másik zsebemben, amelyet bárkivel megoszthatnék, egy szál virággal a kalapomban, és sok-sok verssel, dallal, mesével a lelkemben, melyeket bármikor odaadhatnék bárkinek… Mi mást tesz nap mint nap Puki bácsi? Nyolcvanadik születésnapján azt kívánjuk neki, hogy még sokáig szórhassa kincseit, és hogy olyan időskora lehessen, amilyent szeretetével ő is teremteni próbált kollégáinak, sorstársainak, barátainak. Nagy B. Sándor Háromszék (Sepsiszentgyörgy) 2016. április 16.70 éves a felsőfokú magyar színészképzés ErdélybenIntézményesítési kísérletek Kolozsváron az 1940-es években 1. Magyar Királyi Kolozsvári Zenekonzervatórium (1941–1944) A második bécsi döntést követően, 1941 decemberében Kolozsváron az újjászervezett Nemzeti Színház mellett egy államilag finanszírozott hároméves színitanoda indult Táray Ferenc színházigazgató, majd az ő lemondása (1942. július) után a helyébe lépett Mihályfy Béla vezetésével, a színház szakemberi gárdájából összeálló tanári testülettel. Az iskola egykori növendéke, Szabó Duci a rövid életű intézmény tanárai közül Tompa Miklós, Kőmíves Nagy Lajos, Szabó Lajos és Kemény János nevét emlegeti emlékezésében (vö. Nagy M. Kund Szabó Duci, 2007:13). Szavai szerint a hároméves képzést harmincheten kezdték el, ám csak nyolcan vagy kilencen fejezték be, s közülük csak ketten maradtak Erdélyben (Kudelász Ildikó Sepsiszentgyörgyön, Szabó Duci Marosvásárhelyen lett tagja az induló két színház társulatának). Tanáraik közül többen maradtak Erdélyben: Szabó Lajos és Kőmíves Nagy Lajos 1946 őszén immár román állami keretek között kezd a magyar színészképzés megszervezéséhez Kolozsváron, míg Kemény János és Tompa Miklós a marosvásárhelyi Székely Színháznak lesznek társszervezői és vezetői (előbbi csak az intézményszervezés időszakában). Az első évfolyam 1944 nyarán végzett a kolozsvári színitanodában, ám új osztály indítására a közeledő front miatt ekkor már gondolni sem lehetett. A színház vezetősége és a társulat nagyobb része engedelmeskedett a kiürítési parancsnak: a szeptember 15. és október 9. közötti időszakban elhagyták Kolozsvárt. Az ellenpéldát Szabó Lajos, az intézmény akkori irodalmi titkára jelentette. A háborús események kaotikus kavargásában, 1944. október elején, a Kolozsváron maradt színházi személyzet egyetlen szóba jöhető vezetőjeként ő volt az, aki a kiürítési parancs ellenére megakadályozta a színház legfontosabb felszereléseinek elszállítását. A zömmel kolozsvári lakhelyű műszak és a helyben maradó kisszámú színművész személyzet segítségével biztosította a működés folytonosságát a város katonai megszállásának körülményei között is. 2. Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium (1946–1948) Az egyetemünk könyvtárában őrzött gépiratos intézménytörténet szerzője, Zsigmond Ferenc egykori főtitkár furcsa kijelentést tesz dolgozata első oldalán: "a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet hétéves története valójában 1948-ban, a kolozsvári magyar és román művészeti intézet megalapításával kezdődött… Magyar tanítási nyelvű színészképzés azelőtt is folyt, […] azonban nem volt főiskolai jellege" (Zsigmond 1955, 1). A korszak történelmi hátterének ismeretében tudnunk kell: egy 1955-ben írt intézménytörténetben ajánlatos volt az 1948-as tanügyi reformot megelőző előtörténettől elhatárolódni, főleg, ha az szervezetileg az 1940-1944 közötti magyar főhatalomhoz kötődött. Az ideológiai óvatosságnak még az 1946-os román állami alapítású új intézményre is ki kellett terjednie, hiszen annak alapító okiratát az időközben trónfosztott Mihály király írta alá. Az óvatos szerzőnek tehát ezeket a szempontokat kellett figyelembe vennie, és a szükséges korrekciókat megtennie, amikor az intézmény történetének kiindulópontjaként 1947. december 30-át határozza meg: "tudományosan megalapozott és főiskolai jelleggel bíró művésznevelésről csak azóta beszélhetünk, mióta a kultúrforradalom országos viszonylatban gyökeresen megváltoztatta egész nevelési rendszerünket, a Szovjetunió e téren szerzett tapasztalatainak felhasználásával" (Zsigmond, 1955, 1). Csak e kortörténeti magyarázatok alapján válik érthetővé, hogy az egyébként sok értékes adatot tartalmazó munkában miért nem esik egyetlen szó sem a kolozsvári magyar tannyelvű Zene- és Színművészeti Konzervatórium alapító dokumentumáról, noha az okirat eligazító jelentőségű az itt folyó képzés felsőfokú jellegének eldöntésében. A továbbiakban – éppen ezért – magyar fordításban, kivonatosan megadjuk az alapító okirat erre vonatkozó passzusát. I. MIHAI Isten kegyelméből és a nemzet akaratából Románia királya […] Elrendeljük és törvénybe iktatjuk: TÖRVÉNYRENDELET a Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium létrehozásáról Kolozsváron I. cikkely – E törvényrendeletnek a Monitorul Oficialban való megjelenésétől számított hatállyal Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] létesül Kolozsváron. II. cikkely – A Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] a felsőoktatás működésére és megszervezésére vonatkozó jogszabályok rendelkezései alapján fog működni. III. cikkely – A Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] a következő tanszéki, tanársegédi és adminisztratív állománnyal fog működni […] VI. cikkely – a Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] ingyen fogja használni a volt Kolozsvári Magyar Állami Konzervatórium Mócok útja 5. sz. alatti épületét és ingóságait. VII. cikkely – Az e törvényrendelettel létrehozott Kolozsvári Magyar Zene- és Színművészeti Konzervatórium [Főiskola] állásainak betöltésére az 1946. április 1. utáni időszakban került sor. A Művészetügyi Minisztérium 1946/1947. évi költségvetésébe fogja iktatni a létrehozott konzervatórium [Főiskola] működtetéséhez szükséges személyi és anyagi kiadásokat fedező összeget. Kelt Bukarestben, 1946. április 8. [miniszteri aláírások és a király ellenjegyzése] Forrás: Monitorul Oficial, nr. 85., 1946. április 9. A szövegből teljes egyértelműséggel kiderül, hogy az új intézményt a román felsőoktatás megszervezésére és működésére vonatkozó szabályok alapján, a király által ellenjegyzett alapító okmánnyal hozták létre, tehát nem "egy- vagy kétéves színészképző tanfolyamként indult", ahogyan azt a Magyar színháztörténet harmadik kötetében olvashatjuk (i.m. Budapest, 2005:1171). Az új intézmény elhelyezésének és anyagi-műszaki felszerelésének megoldására a román kormányzat – nyilván kisebb léptékben – ugyanazt a taktikát alkalmazta, ami a Bolyai Tudományegyetem esetében előző évben, 1945-ben már sikeresen működött: egy magyar állami oktatási intézményt úgy tudtak megszüntetni, hogy a kolozsvári magyarság várható ellenállását jórészt sikerült leszerelni egy magyar tannyelvű román állami oktatási intézmény indításával. A magyar lakosság ugyanis valamiféle jogfolytonosságot érzékelt a megszüntetett régi és a létrehozott új intézmény között, s ennek okán utólag, az 1948-as tanügyi reform idején még az adott épület és a felszerelés államosítását is könnyebben "emész- tette" meg. 3. Magyar Művészeti Intézet (1948–1950) Esetünkben a történet 1949 elején fejeződik be, az 1948-as román tanügyi reform és államosítás jegyében és szellemében. 1948 őszén, a magyar tannyelvű konzervatórium átszervezése révén létrehozták a kibővített, három karral induló Magyar Művészeti Intézetet Kolozsváron. Az új intézmény vezetősége 1949. január 22-én beadványban kérte főhatóságától: adják át a jogilag már létrehozott, valójában azonban még működésképtelen új művészeti intézetnek az időközben megszüntetett magyar konzervatórium felszerelését. Kolozsvári Magyar Művészeti Intézet, 1949. január 22., Kolozsvár, 47/1949. szám Miniszter Úr, Tisztelettel felterjesztjük itt csatolt mellékletünkben a volt Kolozsvári Magyar Magánkonzervatórium javainak leltárát, azzal a kéréssel, hogy szíveskedjék elrendelni e javak átadását Intézetünk birtokába. Kérésünk kedvező megoldása érdekében tudomására hozzuk, hogy Intézetünk – amelyet alig két éve hoztak létre, és súlyos anyagi nehézségekkel kellett megküzdenie – csak azáltal lett működőképes, hogy a volt Magyar Magánkonzervatórium rendelkezésünkre bocsátotta hangszereit, bútorzatát, könyvtárát stb., a mellékelt leltár szerint. Intézetünk működése ezek nélkül nem lett volna biztosítható, mert hangszereink száma (3 zongora, 2 pianínó) és bútorzatunk elégtelen lett volna az előadások megtartására. Az anyagi nehézségek miatt nem tudtuk beszerezni a szükséges hangszereket; [most] a felsőoktatás reformja nyomán jóval inkább kibővült intézetünkben az előadások elkezdését sem tudnánk biztosítani a volt Magyar Magánkonzervatórium javai nélkül. A volt Magyar Magánkonzervatórium megszüntetése után a Kolozs megyei Kultúrfelügyelőség az 584/1948. aug. 26-i jegyzőkönyvében elvégezte e javak felleltározását, majd 1948. dec. 18-án a volt Magyar Magánkonzervatórium teljes vagyonát – a tekintetes Minisztérium újabb rendelkezéséig – a mi Intézetünknek adta át megőrzés végett. A Közoktatásügyi Minisztériumnak a közjavak felleltározására vonatkozó 28776. sz. rendelete értelmében a volt Magyar Magánkonzervatórium minden vagyontárgya intézetünk leltárába került, az eredetét feltüntető megjegyzéssel. Tekintettel arra, hogy új tanév küszöbén állunk, tisztelettel kérjük felterjesztésünk sürgős és kedvező megoldását. Kérjük, fogadja megkülönböztetett tiszteletünket és nagyrabecsülésünk kinyilvánítását. Igazgató [Egyetemi] első titkár [olvashatatlan] [olvashatatlan] Forrás: Kolozsvári Állami Levéltár, 1188. fond, 113. dosszié A szöveg egyértelműen bizonyítja, hogy 1946-ban a haszonkölcsönként átengedett, majd 1948-ban a hivatalosan államosított magyar konzervatóriumi felszerelés sorsdöntő jelentőségű volt a Zene- és Színművészeti Főiskola, illetve a Magyar Művészeti Intézet indulásában; jól érzékelhető, hogy a bukaresti kormányzat egyik esetben sem gondoskodott a létrehozott új oktatási intézmény kellő felszereltségéről, de mindkét esetben számításba vette a kolozsvári magyar egyesületi zeneiskola vagyonának felhasználását erre a célra. Hamarosan sokatmondó válasz érkezett a Magyar Művészeti Intézet beadványára. A válasz gordiuszinak nevezhető; a bukaresti minisztérium ugyanis a felszereltség nehéz kérdését egyetlen jól irányzott csapással megoldotta: "47/1949. sz. felterjesztésükkel kapcsolatban közöljük, hogy a 176/1948. aug. 2-i törvényrendelet értelmében a volt Kolozsvári Magyar Magánkonzervatórium leltára Minisztériumunk tulajdonába megy át, és azt az Önök intézete részére kiutaljuk." Kolozsváron 1946–1954 között, az ekkor formálódó, többször átszervezett romániai magyar felsőfokú színészképzés újabb és újabb intézményi és személyi változásaiban Szabó Lajos vezetői működése jelentette a stabilitást és a folytonosságot. Az 1950-ben Kolozsváron létrehozott művészeti főiskola, a Szentgyörgyi István Színművészeti Intézet tanszékvezető tanára és tanulmányi igazgatója volt; 1954 őszén együtt költözött az áthelyezett intézettel Marosvásárhelyre, ahol az eredeti nevét változatlanul megtartó színészképző intézet tanára és rektora nyugdíjazásáig (1976). A visszaemlékezők egybehangzóan karizmatikus vezetőként idézik alakját: pályájának ez a három évtizede elválaszthatatlan része lett, és máig érezhetően beépült az általa vezetett intézmény történetébe – gondoljunk itt elsősorban a rektorsága idején épült Stúdió Színházra. Lázok János Népújság (Marosvásárhely) lapozás: 1-13
(c) Erdélyi Magyar Adatbank 1999-2024 Impresszum | Médiaajánlat | Adatvédelmi záradék
|
|
||||||||
